,,KERESSÜK A LEGJOBB UTAS SZTORIKAT”

Egy fe­lejt­he­tet­len élmény, egy misztikus-rituális világ!

(Tánczos Krisztina – Pusztaszabolcs)

Hét évvel ezelőtt vettünk részt egy mexikói körúton a Fe­hér­vár Travel szervezésében, Grósz Pálma idegenvezetésével. Ezen a kiránduláson éltük át életünk egyik rejtélyes, megmagyarázhatatlan élményét, melyhez hasonlót talán csak a perui Macchu Picchu jelentett a felhőbe és esőbe burkolózó misztériumával.

A Sumidero-kanyon után indián településekre látogattunk el, ahol a buszról való leszállás előtt az idegenvezető figyelmeztette a csoportot a helyes és illő viselkedésre, a nem tolakodó magatartásra, az átlagturistától eltérő, szinte láthatatlanná váló jelenlétre. Mindezt azért, hogy a helyi őslakosok mindennapjait ne zavarjuk meg a fényképezőgépekkel, videokamerákkal, a csodálkozó tekintetekkel.

A szabadprogram keretében útitársaink nagy része visszament a főutcára a falusi piacot megtekinteni, kézműves termékeket vásárolni. Mi csendben beosontunk a temp­lomba, ahol a padlót elborító fenyőágak, a tűlevelek illata és a puritán szépségű egyszerűség azonnal elvarázsolt bennünket. Mintha egy földöntúli világba érkeztünk volna, ahol a tisztaság és az áhítat járja át a lelkeket. Ahol nem érződik a zaj, a zsúfoltság, a rohanás, a megfelelési kényszer. Ahol jó lenni! Ahol érdemes pár pillanatot ellesni és átélni a helyi indiánok szokásaiból.

Leültünk a temp­lom egy távoli sarkában, s igyekeztünk észrevétlenek maradni, nem zavarva a betérőket, az imádkozókat. Egyszer csak megjelent egy indián család: nagyanya, fiatalasszony kisgyermekkel, férfiak, idősebb nők, családtagok. Elhelyezkedtek az oltár közelében és sok apró dolgot kitettek maguk köré: ételt, virágot, növényeket, szalagokat. Beszélgettek, s az egész jelenetnek volt egy megmagyarázhatatlanul intim hangulata, amikor bepillantást nyertünk egy számunkra ismeretlen népcsoport hagyományaiba. Aztán észrevettünk valamit! Egy kosárból az idős indián asszony elővett egy kakast, s elkezdődött a misztériumjáték. A csecsemő felett meglengette párszor, rituális mozdulatokkal imádkozott, talán a kisgyermek gyógyulásáért, vagy sikeres jövőjéért, ahogyan akkor mi értelmezni véltük. Nem tudtuk levenni a szemünket róla, annyira a hatalmába kerített a látvány. Mintha Thomas Mann Cipollájának bűvészestjére nyertünk volna belépést. Mintha részesei lehettünk volna egy irracionális jelenségnek.

Aztán csend lett, olyan csend, hogy félelmetes volt. Csend… és várakozás… és átható tekintetek… és a várakozás izgalma tapinthatóvá vált. Szinte megdermedtünk, ugyanis az öregasszony lassan, nagyon lassan elkezdte simogatni a kakas fejét, aki ezekre a finom mozdulatokra mozdulatlanná vált, mintha elaludt vagy elájult volna. Az indián nő halkan kántálni kezdett, majd… egy gyors és hirtelen mozdulattal kitekerte a kakas nyakát. Megölte! Feláldozta!

Lefektette a földre, s látszott az arcán az áldozathozatal misztériuma, az égiek, az istenek segítségkérése. Eltelt pár perc, s lassan szedelőzködni kezdtek, majd kimentek a hátsó ajtón.

Mi percekig néztük még a fenyőgallyakkal borított földet, s alig tudtuk elhinni, hogy amiről korábban már olvastunk, azt most élőben, előttünk láthattuk.

Felálltunk, kiléptünk a temp­lom ajtaján, vakított a napfény, s az első botladozó léptek után tudtunk csak megszólalni. Egymás szavába vágva hadartuk el az eseményeket: tényleg ezt láttuk? Tényleg ezt éltük át?

Lassan indultunk vissza a busz felé, s eszembe jutottak Pálma szavai: vigyázzunk, ne sértsük meg a helyiek személyiségi jogait.

Remélem, nem tettük! Csak részesei lettünk egy család személyes pillanatainak, egy állatáldozat bemutatásának, egy ősi szokás 21. századi továbbélésének. Csak ennyi??? Az, hogy évek múltán is kitörölhetetlen az emlék, azt jelzi, hogy ez sokkal több volt, mint egy emlékezetes utazási pillanat.


 

További történetek: