FOTÓPÁLYÁZAT

Továbbra is várjuk utasaink legszebb felvételeit abból a célból, hogy a legjobban sikerültek bekerüljenek majd valamelyik későbbi katalógusunkba (és honlapunkra).* Minden ilyen fénykép beküldője annyiszor 20.000 Ft árengedményt kap egy általa választott utazásunk részvételi díjából, ahány fotója szerepel az adott katalógusban.

Természetesen a hagyományos sorsolás sem marad el az összes fényképbeküldő között. A 2017-ben beérkező felvételek beküldői között közjegyző jelenlétében 2018 januárjában fogjuk kisorsolni a szokásos 3 db 100.000 Ft-os kedvezményre jogosító utazási utalványt.

A JANUÁRI SORSOLÁS EREDMÉNYE

A 2016. évi és a 2016/17-es téli katalógusainkban, valamint a honlapunkon szerepeltetett fotópályázati kiírásnak megfelelően 3 db 100.000 Ft-os utazási utalványt sorsoltunk ki irodánkban közjegyző jelenlétében 2017. január 17-én azon 185 utasunk között, aki 2016. január 1. és december 31. között küldte be hozzánk képeit.

A 2016-os fotópályázat szerencsés nyertesei:

  • Sütő Zsanett (Budapest)
  • Makó Fanni (Győr)
  • Perjési Dóra (Budapest)

Ezúton is szeretnénk megköszönni az eddig beküldött képeket, melyekből 56-ot használtunk fel a 2017. évi Kulturális körutazások programfüzetünkben. Az utalványokat postáztuk az érintetteknek: Agg Zoltán, Bakacs Ferenc, Bakai Adrián, Botyánszki Dóra, Csetényi Krisztina, Csiszér Csongor, Dimitrievits Iván, Divinyi Tamás, Dr Bakai Katalin, Dr Kovácsné Dr Kelemen Judit, Dr Vándorffyné Farkas Klára, Dr. Csikós Sándor, Dunavölgyi Tamás, Gede Rita, Gerő Zoltán, Grajczár Attila, Grúber Tamás, Győrváry Andrea, Horváth Anetta, Horváth Edit, Izsóf Tihamér, Keller Gábor, Kerék Béláné, Kolozs András, Kovácsné Vidor Ágnes, Lidi Zsolt, Lovass Gyöngyvér, Marculescu Liliana, Mózer Jánosné, Mózer Mónika, Müller Ferenc, Nagy Ferenc, Nagy Tivadar, Némethné Tóth Veronika, Orbán Dániel, Rehm Zsuzsa, Sarudi Viktória, Szabóné Jobst Ágnes, Szántó Józsefné, Szentpéteri Terézia, Tóth Lajos, Tóth Lajosné, Törköly Ilona, Tyukodi László, Varga Zoltán, Vilcec Francisc

Minden katalógusunk előkészítésénél újra átnézzük a régebbi fényképeket is, így mindig megmarad az esély arra, hogy a szép felvételek előbb vagy utóbb méltó helyükre kerüljenek.

* Digitális fényképeket CD lemezen fogadunk el, egy CD-n több utazás is szerepelhet, utazásonként maximum 20 képpel. A képek beküldői egyben hozzájárulnak ahhoz, hogy képeiket a Fehérvár Travel szabadon felhasználhassa. Kérjük továbbá, hogy feltétlenül tüntessék fel a beküldő nevét és lakcímét, valamint azt is, hogy melyik utazáson és mikor készültek a felvételek.

Válogatás az ötletes, érdekes, humoros képekből:
 
2017
 
(c) Fehérvár TravelOlaszország: szicíliai művész
alkotás közben
(c) Fehérvár TravelIndia: „elefánt-taxi” a forgalomban
 
(c) Fehérvár TravelHollandia: a Keukenhof virágpark
mesés világa

2016. tél
 
(c) Fehérvár TravelDél-Afrika: boldog utánpótlás (c) Fehérvár TravelMexikó: elfedő fejfedő (c) Fehérvár TravelNémetország: „Nagyobb rénszarvasra gyűjtök.” (c) Fehérvár TravelSzingapúr: békés kompozíció

2016.
 
(c) Fehérvár TravelFranciaország: hercegnő fehér lovon (c) Fehérvár TravelThaiföld: elefántos függőágyban (c) Fehérvár TravelSzlovénia: a bledi krémesből sosem elég (c) Fehérvár TravelDél-Afrika: egy csomagtartónyi vidámság

2015. tél
 
(c) Fehérvár TravelKanada: „Te jó ég, fejre állt
a házam!”
 
(c) Fehérvár TravelOlaszország: „Micsoda
disznóság ez a maskara!”
 
(c) Fehérvár TravelMalajzia: Virágzó barátság
a leguánokkal
 
(c) Fehérvár TravelThaiföld: Mozgó büfé a
Paradicsom-szigeten
 
2015.
 
(c) Fehérvár TravelFranciaország:
„Gondolkodó”-ba esve
 
(c) Fehérvár TravelÚj-Zéland:
A „bajban” is együtt
 
(c) Fehérvár TravelUSA:
3... 2... 1... csapó indul!
 
(c) Fehérvár TravelSpanyolország:
Ki bírja tovább a sziesztát?
 
(c) Fehérvár TravelJapán: Big in Japan
 
(c) Fehérvár TravelIndia: Virágbéke
 
2014. tél
 
(c) Fehérvár TravelFranciaország, Párizs:
Tükrömben a Notre-Dame
 
(c) Fehérvár TravelMexikó, Cancún: Helyi szépségek
 
(c) Fehérvár TravelAusztrália, Great Ocean Road:
Egy tenyérnyi apostol
 
2014.
 
(c) Fehérvár TravelFranciaország: egy csipetnyi Párizs
 
(c) Fehérvár TravelMalajzia: találkozás egy őslakossal
 
(c) Fehérvár TravelSvájc: Hát ez csúcs!
 
2013. tél
 
(c) Fehérvár TravelLos Angeles,
Universal Studios:
a sztárság pillanatnyi élménye
(c) Fehérvár TravelThaiföld: szerepcsere
 
(c) Fehérvár TravelFrankföld adventkor:
„kutyául érzem magam
ebben a jelmezben”
(c) Fehérvár TravelAusztrália: egy kis fagyival
könnyen megy a barátkozás
 
2013.
 
(c) Fehérvár Travelpiperkőc utastárs
 
(c) Fehérvár Travelmosolygós találkozás
 
(c) Fehérvár Travelaki nem viselkedik jól...
 
(c) Fehérvár Travel1 test, 2 fej, 8 láb (c) Fehérvár TravelLám a szeme, láma szeme...
milyen is?

2012. tél
 
(c) Fehérvár Travelemirátusi gyerekek
 
(c) Fehérvár Travelízelítő a perui folklórból
 
(c) Fehérvár Travelegy kis konfetti Velencében
 
(c) Fehérvár Travel„színes” asztaltársaság
a dzsungelban

2012.
 
(c) Fehérvár Travel„lebegő ember” Krakkóban (c) Fehérvár Travel„haláli szórakozás” a Universal Studiosban (c) Fehérvár Travelgyermekmosolyok Dél-Afrikából (c) Fehérvár TravelHorvátország – vendég a bárpultnál

2011. tél
 
(c) Fehérvár TravelA cápa újra támad (c) Fehérvár TravelEgy lopott csók Marilyntől

2011.
 
(c) Fehérvár TravelArab Emirátusok - idegenvezetőnk
az utasok gyűrűjében
(c) Fehérvár TravelThaiföld - az elefánt farm egyik barátságos lakója (c) Fehérvár TravelGibraltár -
az „utazó” berber majom
(c) Fehérvár TravelDél-Afrika - struccetetés Oudtshoornban

Válogatás a korábbi évek képeiből
 
(c) Fehérvár Travel2010 (c) Fehérvár Travel2010 (c) Fehérvár Travel2010 (c) Fehérvár Travel2010

(c) Fehérvár Travel2009 (c) Fehérvár Travel2009 (c) Fehérvár Travel2009 (c) Fehérvár Travel2009

(c) Fehérvár Travel2008 (c) Fehérvár Travel2008 (c) Fehérvár Travel2008 (c) Fehérvár Travel2007 (c) Fehérvár Travel2007

Utazás 2013 Kiállítás

Az alábbi fotók az Utazás 2013 Kiállításon készültek a Fehérvár Travel standján:

Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz

Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz

Utazás 2012 Kiállítás

Az alábbi fotók az Utazás 2012 Kiállításon készültek a Fehérvár Travel standján:

Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz

Utazás 2011 Kiállítás

Az alábbi fotók az Utazás 2011 Kiállításon készültek a Fehérvár Travel standján:

Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz

Utazás 2010 Kiállítás

Az alábbi fotók az Utazás 2010 Kiállításon készültek a Fehérvár Travel standján:

Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz

Utazás 2009 Kiállítás

Az alábbi fotók az Utazás 2009 Kiállításon készültek a Fehérvár Travel standján, nagyrészük a 2008-as prospektusunkban meghirdetett fotópályázat sorsolásán.

Utazás 2008 Kiállítás

Az alábbi fotók az Utazás 2008 Kiállításon készültek a Fehérvár Travel standján:

Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
  Kattintson a képre a nagyításhoz  

Utazás 2007 Kiállítás

Az alábbi fotók az Utazás 2007 Kiállításon készültek a Fehérvár Travel standján:

Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz

Utazás 2006 Kiállítás

Az alábbi fotók az Utazás 2006 Kiállításon készültek a Fehérvár Travel standján:

Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz
Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz Kattintson a képre a nagyításhoz

Utazás 2005 Kiállítás

Az alábbi fotók az Utazás 2005 Kiállításon készültek a Fehérvár Travel standján: