FIGYELEMFELHÍVÁS FÉLRETÁJÉKOZTATÁS MIATT!

Tisztelt Utasaink!
 

November 30-án tudomásunkra jutott az a sajnálatos tény, hogy tudtunkon kívül egy bizonyos utazási iroda a napokban tájékoztató hírlevelet küldött ki utasai részére a Fehérvár Travel 2018-as katalógusának előjelentkezésével kapcsolatban.

Ebben a levélben valótlan előnyöket ígért törzsutasainak, hiszen arra buzdított, hogy a Fehérvár Travel által meghirdetett előjelentkezési időpontok előtt nála már lehetséges jelentkezni az utazásokra. A hírlevél az alábbi szöveggel jelent meg november 30-án (idézet a levélből):

„Idén az alábbi újdonságot vezettük be, mely kizárólag a mi utazási irodánk Utasainak áll rendelkezésére:...”

„Annak érdekében, hogy az Ön jelentkezése a sor elejére kerüljön a mai naptól várjuk az utasigényeket...”

Szeretnénk felhívni minden kedves utasunk figyelmét (aki kapott ilyen tárgyú hírlevelet), hogy a tájékoztatás HAMIS, valótlan előnyöket ígér, illetve a többi partner utazási irodánkkal és saját utasainkkal szemben is etikátlan.

Tájékoztatjuk Utasainkat és többi partnerirodánkat is, és egyben szeretnénk is megnyugtatni minden jelentkezőt, hogy a Fehérvár Travel MINDENKINEK egyenlő feltételeket biztosít, mindenki számára ugyanolyan információkat közöl. Egy utazási irodának és saját utasunknak sem tettünk semminemű ígéretet azzal kapcsolatban, hogy előtérbe helyezzük, hogy jelentkezését a sor elejére tesszük, vagy az általunk megadott napok (dec. 06 / 08 / 12.) előtt felvesszük a jelentkezésüket. Elhatárolódunk mindennemű olyan hírlevéltől, információtól és ígérettől, melyet tudomásunk nélkül bármelyik utazási iroda közölt.

Az előjelentkezéssel kapcsolatos hiteles információkat IDE kattintva találják meg, ezen feltételek vonatkoznak minden saját, illetve más partnerirodánál jelentkező utasunkra is.

Köszönjük megértésüket!