Nagy írországi körutazás

észak-írországi kitérővel

1. nap: Dublin

Elutazás Ferihegyről Dublinba közvetlen járattal. A kora délutáni érkezést követően buszos városnézés, melynek során ellátogatunk az ír főváros egyik legjelentősebb templomához, a Szent Patrik-katedrálishoz is. Szállás Dublin környékén (2 éj).

2. nap: Glendalough, Powerscourt park, Dublin

Kirándulás a Dublintól délre fekvő Wicklow megyébe. Utazás a gyönyörű fekvésű Glendalough-ba, ahol egy VI. századi kora keresztény kolostortelepülés romjai láthatóak. A Szt. Kevin által alapított kolostor a korai középkorban Európa egyik legismertebb egyházi és oktatási központja volt. Ezután a Powerscourt parkot nézzük meg (Írország legszebb kastélyparkjának tartják), majd visszautazás Dublinba, látogatás a Guinness sörfőzde múzeumában.

3. nap: Dublin, Monasterboice, Belfast

Délelőtt a városnézés folytatása gyalogosan Írország hangulatos fővárosában (O'Connell utca, Georgiánus negyed, Szentháromság kollégium a Kells-i könyvvel, mely a korai kereszténység legszebb műalkotásai közé tartozik stb.).
Továbbutazás Észak-Írország irányába. Útközben látogatás Monasterboice-ban, Írország egyik legérdekesebb kora keresztény emlékhelyénél, melynek legnagyobb kincse a két hatalmas, bibliai jelenetekkel telefaragott óír kereszt. Délután ismerkedés Belfasttal, Észak-Írország fővárosával. Szállás Belfast környékén (1 éj).

4. nap: Antrim tengerpartja, függőhíd, Giant's Causeway (Óriás útja), Dunluce vára

Utazás Antrim megyében, az Ír-sziget egyik legszebb tengerpartját érintve. Pihenő a romantikus Carrick-a-Rede kötélhídnál, mely a szárazföldet egy kis sziklaszigettel köti össze (tériszonyosoknak az átkelés nem ajánlott). Továbbutazás Észak-Írország világhírű természeti látványosságához, az Óriás útjának nevezett, tengerbe futó bazaltoszlopokhoz (közel 40.000 sokszög alakú oszlop). A következő programunk a tenger feletti sziklán egyensúlyozó Dunluce vár látványos romjainak megtekintése. Szállás Derry-ben (1 éj).

5. nap: Derry, Grianan of Aileach, Ulster Múzeum és Skanzen, Donegal vára, Sligo

Derry történelmi városközpontjának megtekintése, majd a Grianan of Aileach megtekintése következik. A hatalmas, kerek alaprajzú kőépítményből (amely az ősi időkben valószínűleg templomként működött) csodaszép panoráma nyílik a környező ír tájra.
Ezután látogatás az Ulster Múzeumban. A XVIII. és XIX. században a nagy szegénység miatt több százezer ír vándorolt ki Amerikába erről a vidékről. A skanzen az ő történetüket eleveníti fel látványosan bemutatva az akkori írek mindennapjait, a kivándorlók viszontagságos útját, valamint bepillantást enged az Újvilágba emigrált emberek ottani életébe.
Délután búcsú Észak-Írországtól, átkelés az Ír Köztársaságba, majd látogatás Donegal városka XV. században épült várában. Továbbutazás a pezsgő utcáiról híres Sligóba, itt rövid séta, majd a szálloda szobáinak elfoglalása (1 éj).

6. nap: Westport, Connemara, Kylemore-apátság, Galway

Utazás Írország nyugati tengerpartjára. Séta Westport városában, majd utunkat a Connemara nevű festői vidéken keresztül folytatjuk (ír vadnyugat). Írország legszebb tájai közé tartozik ez a terület, melynek jellemzői a kisebb-nagyobb hegyek, a gyorsfolyású folyók, a szép tavak, a csendes, homokos tengeröblök, a birkanyájak, a kőfalak, az apró farmok, a nádtetős házak. Látogatás a Pollacappul-tó partján romantikus környezetben felépített Kylemore-apátságban. Innen Írország egyik legizgalmasabb városába, Galway-be utazunk. A közös séta után a szállodai szobák elfoglalása Galway-ben vagy környékén (1 éj).

7. nap: Burren, Moher sziklái, Bunratty (vár, skanzen)

Utazás egy különös karsztvidéken keresztül (Burren). Holdbéli táj ez érdekes kőalakzatokkal és megdöbbentően változatos növényvilággal (2000 féle ritka növényfaj, köztük sarkvidéki, alpesi és szubtrópusi növények, virágok). A következő programunk Írország talán legnagyszerűbb természeti látványossága: Moher sziklái. Ez egy 8 km hosszú, majdnem függőleges sziklafal, mely 200 méter magasan tornyosul az Atlanti-óceán fölé. Délután látogatás a Limerick melletti Bunratty-várkastélyban. Lehetőség a mellette található szabadtéri néprajzi múzeum (skanzen) megtekintésére is, ahol ízelítőt kapunk abból, hogy milyen volt az élet Írországban az elmúlt évszázadokban. Szállás Killarney-ben vagy környékén (2 éj).

8. nap: Muckross-kastély, Kerry-gyűrű

Délelőtt a Muckross-kastély és látványos parkjának megtekintése a Killarney környéki tóvidéken, majd kirándulás a Kerry-gyűrűn, mely Írország délnyugati partvidékének egy nagy félszigetét járja körül, és a Brit-szigetek egyik legszebb panorámaútjának számít. A hegyek, völgyek, tavak és a vadregényes tengerpart hatását fokozza a dús vegetáció, mely a Golf-áramlás rendkívül erős hatásának köszönhető.

9. nap: Kinsale, Midleton (Ír Whiskey Múzeuma), Cobh, Cork

Utazás Írország egyik legbájosabb kisvárosába, a tengerparti Kinsale-be (mediterrán hangulat, zegzugos utcácskák). A következő programunk a Cork melletti Midletonban az Ír Whiskey Múzeumának megtekintése, ahol egy audiovizuális show keretében mutatják be a turistáknak az ír whiskey történetét és készítésének módját. Természetesen kóstoló is tartozik a programhoz. Délután ismerkedés Cobh városával (látványos katedrális). Cobh kikötője volt az Atlanti-óceánon átkelő hajóknak az utolsó megállója (3 millió ír innen vándorolt ki Amerikába és a Titanic is innen indult utolsó útjára). Érkezés Corkba, Írország második legnagyobb városába késő délután. Corkot kulturális pezsgése teszi igazán vonzóvá. Ismerkedés a hangulatos belvárossal, majd a szállodai szobák elfoglalása Corkban (1 éj).

10. nap: Cashel sziklája, Kilkenny, Dublin

Utazás Cashel sziklájához, írország Akropoliszához. A 60 m magas sziklán található épületegyüttes 1000 évvel ezelőtt királyi székhely volt. Mára a nagyszerű romok maradtak meg (kerek torony, katedrális, Cormac-kápolna, érseki palota, Szt. Patrik keresztje). Továbbutazás Kilkenny-be, amely Írország leginkább középkori hangulatot árasztó városa. Városnézés, majd elutazás az ír fővárosba. Szállás Dublin környékén (1 éj).

11. nap:

Kora reggel transzfer a repülőtérre. Elutazás Dublinból Budapestre, érkezés a délelőtti órákban.

16. éve folyamatosan a Fehérvár Travel kínálatában