Nyugat-magyarországi körutazás

Hazánk nyugati része Magyarország műemlékekben és nemzetközi szinten is igazán jelentős látnivalókban leggazdagabb részei közé tartozik. A Kisalföld, az Alpokalja és az Őrség meseszép vidékein járva még a sokat látott utazó is rácsodálkozik ennek az országrésznek a kulturális sokszínűségére, hiszen utunk során ókori emlékeket, középkori és barokk városokat, kastélyokat, ősi templomokat és képző- valamint népművészeti emlékeket is látni fogunk. Programunkat úgy terveztük meg, hogy az csillagtúraszerűen legyen bonyolítható Kőszegről, ahol a csoport a középkori arculatát talán legjobban megőrző magyarországi település óvárosában tölti mindhárom éjszakát. Tartsanak velünk!

1. nap: Ják, Őrség (Vadása-tó, Őriszentpéter, Velemér, Pityerszeri skanzen)

Az aug. 9-i csoport esetében elutazás Budapestről reggel 6 órakor a Dél pályaudvartól. Székesfehérvárról az autóbusz 7 órakor indul a Piac téri parkolóból. Utazás a Veszprém – Ajka – Körmend útvonalon a nyugati országrészbe.
Első megállónk a jáki templom, amelyet a magyarországi román stílusú építészet egyik legkiválóbb emlékének tartanak a szakemberek. A Szent György tiszteletére szentelt XIII. századi bencés apátsági templom bélletes kapujával méltán veheti fel a versenyt a legszebb nyugat-európai román kori templomokkal is.
Vas vármegye déli része egy nagyon izgalmas történelmi és néprajzi tájegységgel várja a látogatókat. Az Őrség – melynek területe 2002 óta Nemzeti Park – arról kapta a nevét, hogy ez a vidék már a honfoglalás óta határnak számított, a magaslatokon megtelepülő népek különböző kiváltságokért cserébe figyelték Magyarország nyugati kapuját. Mára ez a funkció megszűnt, hiszen a történelmi Őrség bizonyos részei Szlovéniához és Ausztriához kerültek, de a hagyományok a magyarországi oldalon szépen megmaradtak. Első megállónk a Hegyhátszentjakab község melletti Vadása-tó, melyet 1968-ban hoztak létre az azonos nevű patak felduzzasztásával. Séta a szép környezetben fekvő hangulatos üdülőhelyen, majd továbbutazás az Őrség „fővárosába”, Őriszentpéterre. Lehetőség a színvonalas Vadászati Kiállítás megtekintésére, majd a vidék egyik rejtett kincsének, a veleméri templomnak a meglátogatása következik. Az erdő szélén álló, parányi XIII. századi eredetű épületet az 1370-es évek végén egy Aquila János nevű festő díszítette értékes freskókkal. Utolsó őrségi megállónk a Szalafőhöz tartozó Pityerszer. Az itt létrehozott skanzen kiválóan bemutatja a térségre jellemző ún. szeres települések világát, sőt európai bölényeket, vadlovakat és őshonos magyar állatokat is lehet látni.
Szállás a Dunántúl legmagasabb pontját jelentő, 882 méter magas Írott-kő lábánál fekvő Kőszeg városközpontjában (3 éj).

2. nap: Kőszeg, Szombathely, Sárvár

A délelőtti órákban ismerkedés Kőszeggel. Ez a kisváros azzal került be a történelemkönyvekbe, hogy 1532-ben a Jurisics Miklós vezette parányi védősereg közel egy hónapon keresztül ellent tudott állni Szulejmán török szultán hatalmas seregének. A törökök elvonulásának emlékére Kőszegen minden nap 11 órakor is meghúzzák a harangokat. Séta a falakkal körülvett, hamisítatlan középkori hangulatát kiválóan megőrző óvárosban (Hősök kapuja, Jurisics tér, Szent Jakab-templom, Jurisics-vár stb.), majd szabadidő.
Ezt követően Vas vármegye székhelyére, Szombathelyre látogatunk. A település Magyarország egyik legrégebbi városa, hiszen Savaria néven még a rómaiak alapították a Kr. u. I. században. A IV. század elején itt látta meg a napvilágot a középkori Európa egyik legnépszerűbb szentje, Márton, aki később Tours püspökeként tevékenykedett. A közös városnéző séta (ókori emlékek, székesegyház, Fő tér, Ízisz-szentély stb.) után szabadidő, ezalatt lehetőség múzeumlátogatásra Szombathely belvárosában (pl. Iseum Savariense, Smidt Múzeum).
A délutáni órákban továbbutazás a Rába-parti Sárvárra, a Nádasdy család ősi fészkébe. Látogatás a XVII. századból származó reneszánsz várkastélyban (érdekes vármúzeum Európa egyetlen huszárkiállításával, szép dísztermek, látványos falak), majd szabadidő a kisváros központjában.

3. nap: Fertőd, Sopron, Fertőrákos

Egész napos kirándulás a Fertő tó környékére. Első megállónk a világhírű fertődi kastély, melyet „magyar Versailles”-ként is szoktak emlegetni. Az UNESCO Világörökség részét képező pompás barokk kastélynak nincs párja hazánkban; az Esterházy hercegi család mesés gazdagságáról a díszes termek és a látványos park egyaránt árulkodik. A kastély termeinek megtekintését követően természetesen marad idő a park bejárására is.
A kora délutáni órákban továbbutazás a „leghűségesebb városba”, Sopronba. A település beceneve az 1921. évi népszavazás eredményére utal, hiszen Sopronnak és környékének a lakosai akkor az Ausztriához való csatlakozás helyett a Magyar Királyság mellett tették le a voksukat. Séta az ókori, középkori és újkori emlékekben egyaránt bővelkedő óvárosban, majd szabadidő, illetve lehetőség idegenvezetőnkkel további nevezetességek megtekintésére.
A Sopronnal való megismerkedést követően a szomszédos Fertőrákos híres, többek között „A kőszívű ember fiai” filmváltozatához is monumentális díszleteket biztosító kőfejtőjéhez utazunk. Az egykori bánya felfedezése után még marad idő arra is, hogy egy rövid megállót tartsunk Fertőrákos központjában. Az egykor német többségű falu az UNESCO Világörökség részét képező Fertő-táj egyik fontos települése. A XVI. században a győri püspök ide menekült a közelgő törökveszély elől, így a faluban püspöki palota, középkori eredetű templom és számos ősi ház található, sőt Fertőrákos volt hazánk egyetlen kőfallal körülvett községe. Séta a központban, majd visszautazás a kőszegi szállodába.

4. nap: Győr, Pannonhalmi Bencés Főapátság

Reggel búcsú Kőszegtől, utazás a Szombathely – Csorna útvonalon Győrbe, a „folyók városába”. Győr-Moson-Sopron vármegye székhelye Magyarország műemlékekben 3. leggazdagabb települése, központja talán a legszebb barokk óváros hazánkban. Séta a Rába és a Mosoni-Duna összefolyásánál épült, jól karbantartott paloták és díszes templomok világában, majd lehetőség a székesegyház és a gótikus Héderváry-kápolna megtekintésére. Természetesen a szabadidő sem marad el, így utasainknak egyénileg is lehetősége nyílik Győr belvárosának felfedezésére.
A délutáni órákban továbbutazás Pannonhalmára. A városka melletti hegyen több mint 1000 évvel ezelőtt alapított monostort Géza fejedelem, így az UNESCO Világörökség részét képező Pannonhalmi Bencés Főapátság hazánk egyik legrégebbi kulturális fellegvára. Látogatás az apátság épületegyüttesében (bazilika, kerengő, könyvtár stb.), majd szabadidő, illetve lehetőség a hangulatos arborétum és gyógynövénykert felfedezésére.
Az aug. 9-i csoport esetében hazautazás az M1-es autópályán Tatabánya érintésével. Érkezés Budapestre és Székesfehérvárra az esti órákban.


Figyelem: Az augusztusi csoport esetében a nyitva tartások miatt az 1. és a 4. nap sorrendje – és így az oda- és hazautazás útvonala – felcserélődött. Áprilisban odafelé az M1-es autópályán utazik a csoport és a 8-as főúton jön haza, augusztusban fordítva. Ez a budapesti és a székesfehérvári indulási időpontok tekintetében is változással jár: budapesti indulás – 7 óra áprilisban, 6 óra augusztusban; székesfehérvári indulás – 5.45 áprilisban, 7 óra augusztusban.

5. éve folyamatosan a Fehérvár Travel kínálatában