Aosta, ahol a hegyek az égig érnek

ókori emlékek, várkastélyok és az Alpok legmagasabb csúcsai

Az Aosta-völgy Európa legkülönlegesebb fekvésű vidékei közé tartozik. Olaszország e legkisebb és leginkább északnyugati régiója alkotja az egyetlen olyan nagyobb völgyet az Alpokban, melyet három oldalról is 4000 méter feletti csúcsok vesznek körül. A francia határon a Mont Blanc (Monte Bianco), a svájcin a Matterhorn (Monte Cervino) és a Monte Rosa, a szomszédos Piemont régió felé pedig a Gran Paradiso csúcsai magasodnak.
„Piemont és Aosta” utazásunk aostai részét ebben a programban közel két nappal kibővítettük, így egy rövidebb, ám teljes egészében alpesi utazással kedveskedünk a természeti csodák iránt érdeklődő utasainknak. Ebbe a programba bekerült az Alpok második legmagasabb csúcsát, a Monte Rosát déli irányból megközelítő festői Gressoney-völgy meglátogatása és a 2400 méter feletti Nagy Szent Bernát-hágó híres útjának felfedezése is, sőt az Aostára oly jellemző erődítményekből és várkastélyokból is mutatunk még néhányat utasainknak.

1. nap: Žiče – erődkolostor

Elutazás Budapestről reggel 5.45-kor a Déli pályaudvartól. Székesfehérvárról az autóbusz 6.45-kor indul a Piac téri parkolóból. Utazás a Siófok – Nagykanizsa – Tornyiszentmiklós – Maribor – Ljubljana – Mestre – Verona útvonalon az Észak-Olaszországi szállodába (1 éj). Útközben Szlovéniában egy kis kitérőt teszünk a žičei karthauzi erődkolostorhoz. A némasági fogadalmat tett szerzetesek a XII. században költöztek ebbe a világ zajától távoli völgybe, itt építették fel kolostorukat. Az egykor hatalmas kolostor ma már részben romos, részben felújított; a szép tájjal együtt az összhatás lenyűgöző.

2. nap: Pont-Saint-Martin, Gressoney-völgy (Castel Savoia, Gressoney-Saint-Jean), Issogne várkastélya

Továbbutazás az Aosta-völgy irányába. Első megállónk a régió legdélebbi települése, Pont-Saint-Martin, melynek római kori hídja az ókori építészet egyik remekműve.
Ezután a vadregényes Gressoney-völgybe kirándulunk, az Alpok második legmagasabb csúcsa, a 4634 méter magas Monte Rosa déli lábainak közelébe. A völgy különlegessége, hogy a középkor évszázadaiban wallisi telepesek népesítették be. Bár ma már kevesen beszélik ezt a német dialektust, a házak valóban emlékeztetnek itt-ott a svájci Wallis kantonra. Látogatás Margherita olasz királyné XX. század elején épült historizáló várkastélyának, a Castel Savoiának parkjában. A szépen gondozott kertből szép panoráma nyílik a Monte Rosa környékére. (Figyelem: A kastély belső termei kicsik és nem különösebben érdekesek, így azok megtekintése nem szerepel a programban.)
Kora délután átbuszozunk a szomszédos Gressoney-Saint-Jeanba, ami a völgy fő települése. Séta a hangulatos alpesi falucska központjában, illetve a közeli Lago Goverhez. A kis tó partjáról remek fényképek készíthetők a faluról és a háttérben magasodó 4000 méter feletti havas hegycsúcsokról.
Ezt követően visszatérünk a régió fő ütőerét jelentő Dora Baltea folyó völgyébe. Látogatás Issogne késő középkori hangulatú várkastélyában, ahol egy alkalommal Luxemburgi Zsigmond magyar király is megszállt. Az épület legfontosabb attrakciói az udvar árkádjai alatt elhelyezkedő, a középkori mindennapi életet bemutató falfestmények, de a díszkút, a kápolna és a reprezentatív funkciójú helyiségek is nagyon szépek.
Szállás Aosta városa környékén (4 éj).

3. nap: Saint-Pierre, Lenteney vízesés, Pré-Saint-Didier (Skywalk), Courmayeur, Mont Blanc, Ferret-völgy

Barangolás az Alpok legmagasabb csúcsa, a 4810 méter magas Mont Blanc (olaszul Monte Bianco) környékén. Útban Courmayeur felé fotószünet Saint-Pierre romantikus várkastélyánál és a látványos Lenteney vízesésnél, majd pihenő a Pré-Saint-Didier városka feletti ún. Skywalknál. A vadregényes szurdok fölé nyúló kilátóról látványos panoráma nyílik a Mont Blanc környékére.
Ezután séta az 1200 méter felett található Courmayeur szépen karbantartott városközpontjában (Olaszország egyik legelegánsabb alpesi üdülőhelye a Mont Blanc lábainál található), majd szabadidő, illetve lehetőség kabinos felvonókkal elérni a 3466 méter magas Punta Helbronnert, ami már a Mont Blanc közelében található. Lélegzetelállító panoráma nyílik innen az Alpok legmagasabb csúcsaira és a számtalan gleccserre. A két szakaszból álló modern felvonó különlegessége az is, hogy a kabinok menet közben 360 fokos fordulatot tesznek. A 2000 méter környékén lévő középső állomásnál pedig sok egyéb attrakció mellett egy szép botanikus kert várja a látogatókat; az Alpok talán ebben a magasságban a legszebb.
A felvonózást követően, a nap zárásaképpen még átruccanunk a szomszédos Ferret-völgybe, a 4200 méter feletti Grandes Jorasses lábaihoz.

4. nap: Pont d’Ael, Cogne-völgy (Gimillan, Valnontey, Cogne, Lillaz vízesés), Aosta

A nap első részében a Piemont és Aosta határán emelkedő Gran Paradiso környékére kirándulunk. Ez a 4061 méteres csúcs a legmagasabb olyan hegy, ami teljes egészében Olaszország területén található. A hegyóriás lábainál elterülő völgyek közül a Cogne-völgy kínálja a legtöbb látnivalót. Az út alsó, kimondottan vadregényes szakasza mentén egy kétezer éves híd (vízvezeték) áll a patak felett. A Pont d’Ael különlegessége, hogy lehetőség van a híd tetején és a híd belsejében is átkelni a szurdok felett.
A völgy 1500 méter körüli magasságban található felső szakasza, Cogne és környéke már inkább idillikus: alpesi rétek, legelésző tehenek, csörgedező patakok, havas hegyek és szép házak jellemzik. Elsőként autóbusszal felmegyünk Gimillan faluba, ahonnan remek panoráma nyílik a völgyre és a Gran Paradiso csúcsaira, majd könnyű sétát teszünk a hegyóriáshoz legközelebbi Valnontey faluban. A déli órákban ismerkedés a völgy központjával, Cogne városkával (szép plébániatemplom, történelmi épületek, üzletutca stb.), majd a Lillaz vízeséshez látogatunk.
Délután városnézés a régió ősi fővárosában, a fontos alpesi utak találkozásánál fekvő Aostában. A római kori és középkori emlékekben egyaránt bővelkedő, hatalmas hegyekkel körülvett város felfedezése nagy élményt jelent még a sokat látott turisták számára is. Séta a városközpontban (az ősi Szent Orso-templom, a Porta Pretoria – a római kori monumentális városkapu, a római színház látványos romjai, a főtér, a katedrális, az ókori fórum egészen különleges földalatti maradványai stb.), majd szabadidő a kellemes üzletutcák környékén.

5. nap: Lago Blu, Breuil-Cervinia, Matterhorn, Fénis vára

Pihenés az Alpokban, illetve a szálloda úszómedencéjénél.
Fakultatív program: kirándulás a Matterhorn környékére és Fénis várához.
Ezen a napon először az Alpok leghíresebb hegycsúcsa, a 4478 méter magas Matterhorn (olaszul Monte Cervino) környékére kirándulunk. Mielőtt elérnénk a 2000 méteren található Breuil-Cervinia modern síközpontját, fotószünetet tartunk a különleges Lago Blu mellett. Tiszta idő esetén a tó kiváló fotótéma: a Matterhornnak és tükörképének megpillantása a kristálytiszta kék vízzel egyedülálló élmény.
A Valtournenche-völgy végében található Breuil-Cervinia üdülővárosát a XX. század közepén alakították ki, így nem olyan patinás, mint Courmayeur vagy a Matterhorn svájci oldalán elterülő Zermatt, de nagy előnye, hogy utóbbival ellentétben a piramis formájú hegycsúcs sokkal közelebb van, és így a városka utcáiról is nagyon jól látszik. Séta a központban, lehetőség könnyű túrázásra. Amennyiben járnak a felvonók, lehetőség különböző magasabban lévő kilátópontok elérésére is.
Ha a felvonók nem közlekednek, a felszabaduló időben a csoport sétát tesz egy kellemes, szép fekvésű aostai fürdőváros, Saint-Vincent központjában. Természetesen Breuil-Cerviniába, a Matterhorn lábaihoz mindenképpen ellátogatunk majd.
A délután folyamán visszaereszkedünk a Dora Baltea völgyébe és látogatást teszünk Fénis várában. Az Aosta-völgy leghíresebb erődítménye Európa leglátványosabb lovagvárai közé tartozik.
A fakultatív program ára: 16.500 Ft (garantált indulás – a fakultatív program ára tartalmazza a belépőjegyet és a helyi idegenvezető díját is Fénis várában)

6. nap: Nagy Szent Bernát-hágó, Bard erőd

Utazás Európa egyik leghíresebb hegyi útján a 2473 méter magas Nagy Szent Bernát-hágóra, az olasz–svájci határra. Az I. században kiépített alpesi átkelőhelyet annak idején Nagy Károly, Barbarossa Frigyes, Luxemburgi Zsigmond vagy éppen Napóleon is használta már egy-egy itáliai utazás alkalmával. E zord, a 4000 méter feletti Grand Combin lábainál található hely szerzetesei voltak azok, akik a bajba jutott utazók megsegítésére kitenyésztették a nagy testű bernáthegyi kutyákat. Séta a hágó tetején lévő tó partján, illetve lehetőség a híres ispotály megtekintésére.
Utolsó megállónk a napóleoni háborúk korában fontos szerepet kapó Bard erőd a Dora Baltea folyó völgyében, amely látványos, hegyoldalra felkúszó fekvése miatt az újkori katonai építészet egyik legérdekesebb emléke. Az erőd szintjei között siklókkal és liftekkel is lehet közlekedni, de a jól kiépített sétaúton való gyalogos fel- vagy lemenetel is nagy élmény a szép panoráma miatt. Látogatás az erődben, lehetőség az Alpok Múzeumának vagy a börtönben berendezett történeti múzeumnak a megtekintésére. Ezt követően még marad idő az erőd és a szikla közé beszorított kis középkori Bard városka felfedezésére is.
Délután búcsú az Aosta-völgytől, szállás Észak-Olaszországban (1 éj).

7. nap:

Hazautazás a Verona – Mestre – Ljubljana – Maribor – Tornyiszentmiklós – Nagykanizsa – Siófok útvonalon. Érkezés Székesfehérvárra és Budapestre az esti órákban.


Figyelem: A napok sorrendje a nyitva tartások és az időjárás függvényében esetleg felcserélődhet.

2. éve a Fehérvár Travel kínálatában