
Muscat óvárosa
Az Arab-félsziget délkeleti részén elterülő Ománi Szultanátus egyike az arab világ leggazdagabb és legbékésebb országainak. A kőolaj jóvoltából Omán nagyon látványos fejlődésen ment keresztül az elmúlt 50-60 évben, habár stratégiailag kiváló fekvésének köszönhetően a főváros, Muscat és környéke már az 1500-as évek óta fontos állomása volt az Európából Indiába vezető kereskedelmi útvonalaknak. Ezzel a ténnyel magyarázható, hogy a szomszédos Egyesült Arab Emírségekkel ellentétben ez az ország gazdag történelmi látnivalókban is (érdekes múzeumok, hatalmas várak, erődített hegyi falvak), amiket jól kiegészítenek a tudatosan emberléptékű, és az autentikus ománi hagyományokat jól bemutató modern épületek.
Omán további sajátossága, hogy az ország déli része nagyrészt ritkán lakott sivatag, így a fontosabb látnivalók nagyobb része az északi, hegyvidéki területeken található. A Hadzsar-hegység látványos kilátópontjai, kanyonjai, illetve a több esetben fürdési lehetőséget is biztosító vadregényes wadi-k a természeti szépségek iránt érdeklődő utazók számára is felejthetetlen élménnyé teszik a látogatást.
Körutazásunk végén egy kis pihenésre is lehetőség nyílik majd Muscatban, az Ománi-öböl partján elterülő gyönyörű fővárosban.
Elutazás Ferihegyről menetrend szerinti járatokkal, egyszeri átszállással Muscatba, Omán fővárosába. Érkezés az esti órákban (az előzetes menetrend szerint), transzfer az 5 csillagos szállodába (2 éj).
5-6 órás városnézés Muscatban, az Arab-félsziget egyik legszebb városában: Muttrah negyed (hagyományos souk-ok, tengerparti sétány, panoráma a Muttrah-erődből), óvárosi séta, a szultán palotája (csak kívülről). Napközben látogatást teszünk a gyönyörű Qaboos szultán-mecsetben, az Operaház modern épületében és az Ománi Nemzeti Múzeumban is. Muscatban az utazókat elbűvöli a sok szép épület, a tisztaság, a rendezettség.
Ezután szabad program Muscatban, shoppingolás vagy pihenés a szálloda úszómedencéjénél.
Elutazás Muscatból az Ománi-öböl mentén délkeleti irányba. Először egy különleges víznyelőt nézünk meg (Bimmah sinkhole). A következő programunk a Wadi Tiwi. A „wadi” szó arabul kiszáradt (vagy részben kiszáradt) folyómedret jelent, Ománban a leglátványosabbak hatalmas hegyek között helyezkednek el. A sivatagi tájak után elbűvöli a turistákat a hegyek között megbúvó oázis buja növényzete, a színek sokasága (datolya-, banán-, papaya- és mangófák).
A déli órákban ismerkedés a szép fekvésű Sur városával, majd továbbutazás a Wahiba-homoksivatag irányába. Ez a fél dunántúlnyi terület Omán egyik fontos turisztikai attrakciója, a homokdűnék magassága eléri a 100 métert.
Az autóbuszból átszállunk majd terepjáró autókba, és a délutáni órákban elfoglaljuk szállásunkat a homoksivatagban az „Arabian Oryx Camp” nevű 3 csillagos szálláshelyen (1 éj). A késő délutáni órákban egy „napnyugta” túrára indul a csoport 4 személyes terepjárókkal. Nagy élmény lesz az autózás a homokdűnék világában, melynek csúcspontja a sivatagi napnyugta csodálatos látványa.
Megjegyzés: Természetesen azért nem tudunk garanciát vállalni, hogy napnyugtakor nem lesznek felhők a nap előtt, de ez a sivatagban nagyon ritkán fordul elő.
Búcsú a homoksivatagtól, a 4 személyes terepjárókkal a Hadzsar-hegység délkeleti részén fekvő Wadi Bani Khalid faluba utazunk, melynek szomszédságában az azonos nevű wadi található. Omán egyik leglátványosabb, hatalmas hegyek között fekvő wadijában könnyű túrázási lehetőség is lesz, illetve a kristálytiszta forrásvízben úszni is lehet. (Elvileg a férfiaknak és a hölgyeknek is vállat és térdet eltakaró öltözetben kell lenni, de nagy eséllyel nem szólnak, ha a férfiak csak egy fürdőnadrágot, a hölgyek pedig egy shortot és egy pólót viselnek.)
Visszaérve a főútra átszállunk a terepjárókból az autóbuszba, és továbbindulunk Nizwa felé.
Délután ismerkedés Nizwa városával, a város központjában lévő erőd megtekintése. A hatalmas kerek torony tetejéről gyönyörű panoráma nyílik a városra és a környező datolyaültetvényekre.
Szállás Nizwa mellett, egy medencés 4 csillagos szállodában (2 éj).
Szabad program, pihenés a szállodában. (Nizwa városközpontja taxival gyorsan és olcsón elérhető.)
Fakultatív program: 8-9 órás kirándulás kényelmes terepjáró autókkal a Hadzsar-hegységbe.
A hegység legmagasabb csúcsa, a Jebel Shams több mint 3000 méter magas, a közelében található az „Ománi Grand Canyon”, mely a helyiek szerint a világ harmadik legmélyebb kanyonja. A kanyon pereméről lélegzetelállító panoráma nyílik minden irányba, de különösen lefelé, hiszen a kanyon alja 1000 méterrel van a perem alatt.
Ezt követően a Nakhr wadival ismerkedünk. Ez egy szintén nagyon mély kanyon, de ezúttal a völgy alját járjuk be, jobbról és balról is több száz méteres, szinte függőleges sziklafalak vesznek majd körül minket (kiváló fotótémák).
Kora délután séta Al Hamra faluban, mely az egyik legrégebbi település az országban. Látogatás a múzeummá alakított, több száz éves, többemeletes vályogházak egyikében, ahol a régi korok életmódját mutatják be a látogatóknak (Bait Al Safah élő múzeum).
Végül a látványos fekvésű, ősi Misfah Al Abrieen falut látogatjuk meg. Séta a falu középkori, emeletes házai között, majd leereszkedünk a Hadzsar-hegység déli lejtőin, és visszatérünk a Nizwa melletti szállodába.
A fakultatív program ára: 43.900 Ft (ebéddel).
A késő délutáni órákban az érdeklődőket beviszi az autóbusz Nizwa óvárosába, látogatás a város egzotikus piacán.
Kora délelőtt séta Birkat al Mauzban, a máig épen megmaradt falaj-rendszeréről híres „halott városban“. Ezt követően Omán legmodernebb, 2023-ban megnyitott látványos múzeumát, az „Oman Across Ages” Múzeumot látogatjuk meg Nizwa mellett. Ahogy a neve is utal rá, itt egy utazást tehetünk Omán múltjában a kőkorszaktól kezdve a mai modern világig.
Kora délután látogatás az UNESCO világörökséghez tartozó bahlai várban. A település hatalmas erődrendszere rendkívül látványos (12 km összhosszúságú falrendszer maradványai 130 toronnyal és 15 kapuval). A panoráma az épületegyüttes különböző pontjairól egészen lenyűgöző.
Bahla után utazás a Nizwát Muscattal összekötő többsávos autópályán az ománi fővárosba, szállás egy 5 csillagos szállodában (3 éj + esti kicsekkolás az utolsó napon).
Szabad program, shoppingolás, pihenés a szálloda medencéjénél vagy a tengerparton.
Fakultatív program: 8-9 órás órás kirándulás kényelmes terepjáró autókkal.
Utazás a Batinah régión keresztül, mely vidéket Omán éléskamrájának is szokták nevezni. Pihenő a Hadzsar-hegység lábainál fekvő Thowarah meleg vizes forrásoknál, majd a szomszédos Nakhl városban Omán egyik legnagyobb és legszebb fekvésű erődjét látogatjuk meg.
Ezt követően vadregényes környezetben, a Wadi Bani Afs nevű völgyben, úttalan utakon megyünk Omán talán legautentikusabb hegyi falujába, Bald Saytba.
Megérkezés után ebéd a falu melletti magaslatra épült szállodában (gyönyörű panoráma a falura és a környező hegyvilágra), majd lehetőség lesz lemenni a faluba, ahol egy sétát teszünk az ősi házak között.
A fakultatív program ára: 44.100 Ft (ebéddel).
Szabad program, shoppingolás, pihenés a szálloda medencéjénél vagy a tengerparton.
Fakultatív program: hajókirándulás napnyugtakor.
Késő délután transzfer a kikötőbe, kb. 2 órás hajókirándulás Muscat partjai mentén egy hagyományos, fából készült ománi hajón (dhow). A tenger felől Omán gyönyörű fővárosa egy másik arcát mutatja. A lenyugvó nap látványa után érkezés a kikötőbe, majd transzfer a szállodába.
A fakultatív program ára: 22.500 Ft. (A hajón italokat, kávét és datolyát szolgálnak fel.)
Szabad program, shoppingolás, pihenés a szálloda medencéjénél vagy a tengerparton. A szállodai szobák 18 óráig rendelkezésre állnak.
Vacsora után transzfer Muscat repülőterére, elutazás menetrend szerinti járatokkal, egyszeri átszállással Budapestre.
Érkezés Ferihegyre a kora reggeli órákban (az előzetes menetrend szerint).
idén először a Fehérvár Travel kínálatában