Körutazás Dél-Lengyelországban

Lengyelországban hagyományosan szívesen fogadják a magyarokat, a két nép évszázadok óta tartó jó kapcsolata közismert. Körutazásunk a nálunk jóval nagyobb ország területének déli harmadát járja be. Nemcsak azért, mert itt van a legtöbb magyar vonatkozású emlék, hanem azért is, mert Lengyelország ezen része gazdagabb műemlékekben és természeti látványosságokban, mint az ország középső és északi területei. A program során néhány olyan érdekes nevezetességet is megmutatunk utasainknak, melyek nem szerepelnek a magyar utazási irodák ajánlataiban.

1. nap: Árva vára, Krakkó

Elutazás Székesfehérvárról, a Piac téri parkolóból reggel 5.15-kor. Budapestről az autóbusz 6.30-kor indul a Déli pályaudvartól. Utazás a Vác – Parassapuszta útvonalon Szlovákiába, ahol Zólyom – Besztercebánya – Rózsahegy érintésével érkezünk az Árva folyó völgyébe. Látogatás Árva várában, mely Európa egyik leglátványosabb fekvésű várkastélya.
Délután a Kárpátok északi lejtőin leereszkedve érkezünk meg Krakkóba, a lengyel királyok ősi székvárosába. A város műemlékei közül jópárnak magyar vonatkozása is van. Séta a szépen felújított óvárosban. Itt található a hatalmas főtér, közepén a híres Posztócsarnokkal. A tér sarkában áll a Mária-templom, melynek a főoltára felett elhelyezkedő szárnyas oltár a gótikus fafaragóművészet csodája.
Szállás Krakkó mellett (3 éj).

2. nap: Krakkó, Wieliczkai sóbánya

Folytatjuk a krakkói városnézést. Látogatás a Wawel épületegyüttesében, mely évszázadokon keresztül a lengyel királyok rezidenciája volt (katedrális a lengyel királyok síremlékeivel, reneszánsz királyi palota pazar berendezéssel stb.), majd szabad program.
Fakultatív program: A rövid krakkói szabadidőt követően kirándulás a közeli Wieliczka sóbányájához. Az érdekes bányamúzeum bemutatja a bánya régi működését. A látogatás csúcspontja a mi IV. Béla királyunk lányáról elnevezett hatalmas földalatti Kinga-kápolna, melynek szinte minden díszítő elemét sóból faragták. A bányalátogatás kb. 3 órás időtartamú.
A fakultatív program ára: 4.900 Ft + belépődíj (garantált indulás).
A 2023-ban bevezetett új csoportfoglalással kapcsolatos szabályozás szerint a csoportlátogatás időpontját a belépőjegyekkel együtt előre le kell foglalni, illetve megvásárolni. Mivel a belépőket a látogatás időpontja előtt kb. 3 hónappal kezdik árusítani, ajánlott erre a programra minél előbb jelentkezni, hisz így annál nagyobb eséllyel tudjuk biztosítani a csoportos látogatáson való részvételt.

3. nap: Łańcut kastélya, Tarnów

Egész napos kirándulás Délkelet-Lengyelországba. Utazás Łańcutba, ahol Lengyelország egyik legszebb kastélya található. A dúsgazdag Potocki család egykori rezidenciájának pompásan berendezett termei számtalan műkincset rejtenek és látványos a kastély parkja is.
Visszaútban Krakkó felé városnézés Bem József szülővárosában, Tarnówban: régi városháza, gótikus katedrális gazdagon díszített belső térrel, műemlék házak a főtéren stb. A tarnówi program végén lerójuk kegyeletünket „Bem apó” egészen különleges mauzóleumánál, mely a város egyik parkjában található.

4. nap: Ojcówi Nemzeti Park (Pieskowa Skała várkastélya), Ogrodzieniec vára, Częstochowa


Utazás Krakkótól északnyugat felé. Ismerkedés az Ojcówi Nemzeti Parkkal, melynek nevezetességei közé tartoznak a különleges formájú sziklaalakzatok. Látogatás egy romantikus fekvésű reneszánsz várkastélyban, Pieskowa Skałában.
Továbbutazás Częstochowa irányába. Útközben megnézzük Lengyelország talán leglátványosabb várromját, Ogrodzieniec várát. Częstochowa Lengyelország első számú zarándokhelye, a csodatévő Fekete Madonna képhez több millióan jönnek imádkozni minden évben (a helyiek szerint a város a világ ötödik legforgalmasabb zarándokhelye). Látogatás a kolostor gyönyörű épületegyüttesében, majd továbbutazás Sziléziába. Szállás Wrocławban (2 éj).

5. nap: Wrocław, Książ várkastély, Świdnica (Béketemplom)

Délelőtt városnézés Wrocławban, Alsó-Szilézia fővárosában (németül Breslau, magyarul Boroszló), mely 2016-ban Európa kulturális fővárosa volt. Az egyik leggazdagabb múltú lengyel város tele van műemlékekkel: lenyűgöző méretű főtér nagyszerűen felújított ősi polgárházakkal, az egyik legszebb közép-európai városháza, középkori templomok sora az óvárosban és az Odera folyó szigetein stb.
Délután kirándulás Książ (németül Fürstenstein) várkastélyához. A monumentális épületegyüttes egy különlegesen szép keveréke a XIII. és XX. század között alkalmazott építészeti stílusoknak. Séta a várkastély körül és annak szép parkjában. (A pazar külsőhöz képest a kastély belső termei viszonylag szerényen vannak berendezve, ezért azok megtekintését nem javasoljuk.) Visszaútban Wrocławba látogatás a híres Świdnicai Béketemplomban (UNESCO világörökség).

6. nap: Pszczyna kastélya, Auschwitz

Utazás a Wrocław – Opole – Gliwice útvonalon a Katowice környéki Pszczynába. A nagy kelet-sziléziai iparvidéken található barokk főúri kastély gyönyörű termei kellemes meglepetést jelentenek a turistáknak (Európa egyik leggazdagabb családjának a tulajdona volt 1945-ig).
Délután Oświęcimben (németül Auschwitz) lehetőség a náci haláltábor helyén berendezett emlékmúzeum megtekintésére. A világtörténelem talán legsötétebb időszakával való szembesülés mindenki számára megrázó élményt jelent. Továbbutazás Zakopanéba, a Magas-Tátra lábainál fekvő hegyvidéki üdülőhelyre, szállás (2 éj).
Az auschwitzi csoportfoglalással kapcsolatos szabályozás szerint a belépőket a látogatás időpontja előtt kb. 3 hónappal kezdik árusítani. Mivel a jegyvásárlás csak a nevek megadásával lehetséges, ajánlott erre a programra minél előbb jelentkezni; annál nagyobb eséllyel tudjuk biztosítani a csoportos látogatáson való részvételt. Kérjük, az utazásra történő jelentkezéskor jelezzék, részt kívánnak-e venni az emlékmúzeum csoportos meglátogatásán. Természetesen a múzeumot egyénileg is meg lehet tekinteni, de annak belépődíja sokkal magasabb.

7. nap: Zakopane, Kasprowy Wierch

Egész napos barangolás Zakopanéban és környékén. Délelőtt közös séta a városban, utána szabadidő. Lehetőség siklóval felmenni a Gubałówka hegyre (panoráma az egész városra és a Magas-Tátrára). Délután kabinos felvonóval felmegyünk a Magas-Tátrához tartozó 2000 méteres Kasprowy Wierch-re, ahol valaha a magyar-lengyel határ húzódott (felejthetetlen körpanoráma a Magas-Tátra hegyvilágára).

8. nap: Nedec vára, Dunajec-áttörés

Utazás hangulatos hegyi falvakon keresztül a festői fekvésű Nedec várához, mely 1918-ig Magyarország egyik északi határvára volt. A vár és a benne lévő kis múzeum meglátogatása után csoportos tutajozás a Dunajec folyó vadregényes szurdokvölgyében.
Délután átkelés Szlovákiába és hazautazás a Rózsahegy – Besztercebánya – Parassapuszta – Vác útvonalon. Érkezés Budapestre, majd Székesfehérvárra az esti órákban.

Figyelem: A programok sorrendje (2-3. nap) a múzeumok nyitvatartásának függvényében felcserélődhet.

20. éve folyamatosan a Fehérvár Travel kínálatában