Nagy skandináv körutazás

Az itthoni forró nyárból a kellemes tavaszba invitáljuk kedves utasainkat. Ami a nevezetességeken és a szép fővárosokon kívül Skandináviában megragadja az embert, az a rengeteg erdő, a sok zöldövezet, a természet érintetlensége. Mindehhez társul még Svédországban a számtalan tó, Norvégiában pedig a hegyek és a gyönyörű fjordok. Felejthetetlen élményekben lesz részük.

1. nap:

Elutazás Székesfehérvárról a Piac téri parkolóból reggel 4.45-kor. Budapestről az autóbusz 6 órakor indul a Déli pályaudvartól. Utazás a Tatabánya – Győr – Rajka – Pozsony – Prága – Drezda útvonalon. Szállás Berlin környékén (1 éj).

2. nap: Lübeck, Øresund híd

Utazás az észak-németországi Lübeckbe, ismerkedés a várossal, mely évszázadokig a Hanza-szövetség központja volt. Délután Puttgardenből kompátkelés Rødbybe (kb. 50 perc hajózás). Továbbutazás Koppenhága irányába, majd átkelés Malmőbe a Dániát Svédországgal összekötő Øresund hídon (a híd a modern technika egyik csodája). Szállás Malmőben (1 éj).
(Megjegyzés: Amennyiben egy esetleges forgalmi dugó miatt a csoport a vártnál később érkezne Lübeckbe, az ottani séta lerövidülhet. Nem kockáztatjuk, hogy esetleg lekéssék a kompjáratot.)

3. nap: Malmö, Vadstena, Svéd tóvidék

Kora délelőtt séta Malmőben, Svédország harmadik legnagyobb városában, majd utazás a Svéd tóvidéken keresztül Stockholm irányába. Pihenő Vadstenában, a Vättern-tó partján fekvő ódon hangulatú városkában. Szállás Stockholm környékén (2 éj).

4. nap: Stockholm

Félnapos városnézés a több ezer szigetre épült Stockholmban, mely Európa egyik legszebb fővárosa (az óváros szűk utcácskái, a királyi palota a pompás bútorzattal és a koronaékszerekkel, a híres városháza, a Koronázótemplom stb.). Délután szabad program, lehetőség múzeumok közös megtekintésére (Európa legrégibb skanzenje, Vasa Múzeum stb.).

5. nap: Uppsala

Utazás Uppsalába, a híres egyetemi városba. Séta a várkastélyhoz és a hangulatos belvárosban, a székesegyház megtekintése (Skandinávia legnagyobb temploma). Utazás a tóvidéken keresztül Norvégiába. Szállás Oslo elővárosában (2 éj).

6. nap: Oslo

Autóbuszos városnézés a norvég fővárosban: királyi palota, városháza, parlament, egyetem, operaház stb. Ezután séta a gyönyörű Vigeland Parkban, majd látogatás a Holmenkollen sísánchoz (lélegzetelállító panoráma Oslóra). Délután lehetőség idegenvezetőnkkel a Viking Hajók Múzeumának és a Fram Múzeumnak a megtekintésére. Ez utóbbi a norvég sarkkutató expedícióknak állít emléket. A Déli-sark felfedezőjének, Amundsennek a híres hajója, a Fram is látható a múzeumban. A késő délutáni órákban az érdeklődőknek valószínűleg lehetőségük lesz egy sétahajózásra az Oslo környéki szigetek között.

7. nap: Torpo, Sogne-fjord (sétahajózás), Nærøy-kanyon

Utazás Nyugat-Norvégiába. Torpóban egy jellegzetes norvég árbóctemplom megtekintése. Lehetőség hajókirándulásra a Sogne-fjordon, a világ leghosszabb és legmélyebb fjordján. A hajóút egy szakasza a szűk Nærøy-fjord, amely a magasból lezúduló vízeséseiről híres. Továbbutazás autóbusszal az elbűvölően szép Nærøy-kanyonon, majd pihenő a Twindefoss-vízesésnél. Szállás Nyugat-Norvégiában, a fjordvidéken (2 éj).

8. nap: Bergen

Egész napos kirándulás Bergenbe, a fjordvidék gyönyörű fekvésű fővárosába. A város legfontosabb nevezetességei: az UNESCO világörökség részét képező rakparti házsor (a hanza időkből származó Bryggen), a dóm, az akvárium, a Bergenhus erőd, a halpiac és a kilátóhelyek.

9. nap: Hardanger-fjord, Vøringfoss-vízesés, Hardanger-fennsík

Utazás csodálatos tájakon keresztül Svédország irányába. Átkelés a Hardanger-fjordon a 2013-ban átadott Hardanger hídon, Norvégia leghosszabb függőhídján. Fotószünet, majd tovább a festői Måbødal-kanyonon keresztül a Vøringfoss-vízeséshez (a leghíresebb Norvégiában). Utazás a Hardanger-fennsík holdbéli tájain át (fotószünetek). Szállás egy Göteborgtól északra fekvő kisvárosban (1 éj).

10. nap: Göteborg, Helsingør, Koppenhága

Ismerkedés Göteborggal, Svédország második legnagyobb városával. Továbbutazás Helsingborgba, majd kompátkelés Dániába. Hamlet városában, Helsingørben séta a hatalmas Kronborg várkastélyhoz. Érkezés Koppenhágába a délutáni órákban, ismerkedés a dán fővárossal, szállás (1 éj).

11. nap: Koppenhága

Városnézés Koppenhágában, „Észak Párizsában". A legfontosabb nevezetességek: a királyi palota (Amalienborg), a kis hableány szobra, a Városháza tér, a Parlament, a bájos Nyhavn negyed – az egykori kikötő, a sétálóutcák a rengeteg üzlettel és kávéházzal stb. Napközben lehetőség lesz sétahajózásra is a várost átszelő csatornákon.
Délután búcsú Koppenhágától, utazás Rødbybe, kompátkelés Németországba. Továbbutazás Hamburg irányába, tranzitszállás Hannover környékén (1 éj).

12. nap:

Hazautazás a Hannover – Lipcse – Drezda – Prága – Brno – Pozsony – Rajka – Győr – Tatabánya útvonalon. Érkezés Budapestre, majd Székesfehérvárra az esti órákban.

26. éve folyamatosan a Fehérvár Travel kínálatában