Körutazás a Baltikumban II.

Litvánia, Lettország, Észtország – repülőgéppel

A Balti-tenger összesen 9 ország partjait mossa, mégis hagyományosan csak 3 ország tartozik a balti államok közé: Litvánia, Lettország és Észtország. Bár a 3 ország nyelve, kultúrája, történelme teljesen különböző, vannak hasonlóságok is. Például az, hogy ezek a népek több évszázados idegen elnyomás után a XX. században egyszerre lettek függetlenek, előbb az I. világháború után egy 20 éves periódusra, majd a század végén, a Szovjetunió összeomlása után. Mindhárman egyszerre csatlakoztak a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, mindhárom ország nagyon gyorsan fejlődik, egyre jobb infrastruktúrával várják a turistákat. A fő vonzerőt a 3 gyönyörű főváros, Vilnius, Riga és különösen Tallinn jelentik, megtekintésük nagy élményt jelent még a legtapasztaltabb világutazóknak is.

1. nap:

A kora délutáni órákban elutazás Budapestről rigai átszállással Vilniusba, Litvánia fővárosába. Megérkezés este 9 óra körül. Transzfer a vilniusi szállodába (2 éj)

2. nap: Vilnius, Trakai

Vilnius gyönyörű fekvésű város, erdős dombvidékre épült, hangulatos barokk óvárosa igazi ékszerdoboz közel 30 templommal és rengeteg műemlékkel. A városnéző séta fő látnivalói a következők: a Hajnalpír-kapu (a Csodatévő Madonna képével), a Teréz-templom, az ortodox Szentlélek-templom, a Városháza tér, a Dominikánus-templom, az Anna-templom (amit szépsége miatt Napóleon Párizsba akart vitetni), az egyetem épületei, az Elnöki Palota és a katedrális. Ez utóbbi igazi gyöngyszeme a barokk Kázmér-kápolna. A közös séta után szabadidő, illetve lehetőség idegenvezetőnkkel felmenni a katedrális mellett álló várdombra (csodálatos panoráma az egész városra).
Mielőtt délután a közeli Trakaiba indulnánk, még megállunk az autóbusszal az óvárostól kissé távolabb eső Péter-Pál-templomnál, amely mintegy megkoronázását jelenti a vilniusi városnézésnek (egészen egyedülálló, meseszép stukkók).
Vilnius mellett található egy hangulatos tóvidék, az egyik tó félszigetén fekszik a színes házairól ismert Trakai falu, a faluval szemben, egy kis szigeten pedig Trakai romantikus várkastélya található (gyalogos híd vezet át a szigetre). Látogatás a várkastélyban, az érdekes iparművészeti és történelmi kiállítások megtekintése, rövid szabadidő, majd visszautazás Vilniusba.

3. nap: Kur-földnyelv, Nida, Klaipéda

Elutazás Vilniusból a Balti-tengernél fekvő Klaipédába, mely a litván partvidék legjelentősebb városa. A német neve Memel, valaha németek lakták, a Német Birodalom egyik fontos városa volt. A megérkezést követően komppal átkelünk a Kur-földnyelvre egy keskeny tengerszoroson keresztül. A közel 100 km hosszú, átlagosan 1 km széles félsziget (a Kur-földnyelv) a Baltikum talán legjelentősebb természeti látnivalója, része az UNESCO világörökségnek. Barangolás a homokdűnék különös világában, majd séta egy hangulatos halászfaluban, Nidában. Ezt követően visszatérünk komppal Klaipédába, szállás (1 éj).

4. nap: Klaipéda, Keresztek Hegye, Rundāle-kastély

Rövid városnézés Klaipédában, majd egy újabb neves litván látnivaló, az immár európai hírű zarándokhely, a Keresztek Hegye következik. A kis dombon felállított több ezer kereszt a litván nép mély vallásosságának és a Szovjet Birodalommal szembeni ellenállásának nagyszerű példája.
Búcsú Litvániától, továbbutazás észak felé, átkelés Lettországba. Az ország déli részén található a Baltikum talán leglátványosabb kastélya, a Rundāle-kastély. A helyiek által kis Versailles-nak is nevezett egykori cári palotát ugyanaz az építész tervezte, aki a szentpétervári Téli Palotát. A gazdagon berendezett belső termek és a szép park megtekintése után utazás Rigába, szállás a városközpont közelében (1 éj).

5. nap: Riga, Tartu

Városnézés a lett fővárosban, Rigában, a Baltikum legnagyobb városában. Az egykor német kereskedők lakta óvárosban szinte minden építészeti korszakból maradtak fenn értékes műemlékek. Ezek közül a legfontosabbak a céh-házak, a városháza, a Lőportorony, a Svédkapu, a 3 fivér házak, a dóm, a Szt. Péter-templom és a különleges homlokzatú Feketefejűek Háza. Kora délután a város híres szecessziós negyedével ismerkedünk, majd továbbutazás a Valmiera – Valga útvonalon Észtországba. A kora esti órákban érkezünk meg Tartuba, Észtország második legnagyobb városába, szállás a városközpontban (1 éj).

6. nap: Tartu, Narva, Palmse-birtok

Délelőtt Tartuban a közös séta során megnézzük a város szép főterét a városházával, az egyetem épületét, a Szent János-templomot és az egykori dóm monumentális romjait. Ezt követően szabad program, majd utazás az észt-orosz határ mellett fekvő Narvába, ahol a lakosok döntő többsége oroszajkú. A Narva folyó észt oldalán található Narva vára, vele szemben, a folyó orosz oldalán pedig az orosz város, Ivangorod monumentális erődítménye (kiváló fotótéma). Lehetőség a várban berendezett helytörténeti múzeum megtekintésére (rendkívül mozgalmas történelme volt Narvának), majd utazás Tallinn irányába. Útközben látogatás a Lahemaa Nemzeti Park területén található bájos Palmse-birtokon (szép kúria, békés tavacska, látványos park stb.).
Szállás az észt fővárosban, Tallinnban (2 éj). A szállodából a városközpont rövid sétával elérhető.

7. nap: Tallinn

Egész napos program az egykori büszke Hanza-városban, Tallinnban, ahol a nagy területen fekvő középkori óváros bebarangolása egyike a nagy európai városélményeknek. A felsővárosban található a dóm és az ortodox katedrális is, két kilátópontról pedig csodálatos panoráma nyílik a hatalmas falakkal és bástyákkal körbevett alsóvárosra és a kikötőre. Az alsóvárosban szinte minden kis utca újabb meglepetést tartogat, különösen a gyönyörű Városháza tér környékén. Lehetőség lesz a gótikus városháza belső termeinek megtekintésére is.
Délután néhány órás szabad program a tallinni óvárosban, ezalatt az érdeklődők idegenvezetőnkkel egy kirándulást tesznek a „Rocca al Mare” skanzenbe, az Észt Szabadtéri Múzeumba. A skanzen Tallinn külvárosában található, gyönyörű környezetben, egy erdős tengerparton.

8. nap:

Transzfer a repülőtérre, 9 óra körül elutazás Tallinnból rigai átszállással Budapestre. Érkezés Ferihegyre a kora délutáni órákban.


Megjegyzés:
Budapestről közvetlen repülőjárat a három balti főváros közül csak Rigába van. Ha Rigába érkeztünk volna, és onnan indultunk volna hazafelé, akkor közel kétszer annyit kellett volna buszozni a balti államokon belül, mint a fenti programleírás szerint.
Mi a legdélibb fővárosba, Vilniusba érkezünk rigai átszállással, és a legészakibb fővárosból, Tallinnból indulunk hazafelé szintén rigai átszállással. Ugyanakkor az átszállásos repülés miatt az első nap 21 óra körül van a vilniusi érkezés és délelőtt 9 óra körül a tallinni hazaindulás (a januárban érvényes menetrend szerint).

5. éve folyamatosan a Fehérvár Travel kínálatában